Szabadtüdős búvártanfolyamot tartottunk Veszprémben!

Szabadtüdős búvártanfolyamot tartottunk Veszprémben!

Szabadtüdős búvártanfolyamot tartottunk Veszprémben!

Április 23-án megtartottuk az ApneaHub megalakulása óta az első medencés szabadtüdős búvártanfolyamunkat! A képzésen összesen 5-en vettek részt, hogy megszerezzék a kezdő, illetve haladó szintű képesítéseket.

A medencés szabadtüdős búvártanfolyam részleteit itt olvashatod el!

Miből áll a medencés szabadtüdős búvártanfolyam

A tanfolyam elméleti oktatással kezdődik, ahol megismerkedhettek a szükséges fizikai, élettani, valamint merülés biztonsági ismeretekkel. Ezt követően a gyakorlati témakörökről (felkészülés, relaxáció, kiegyenlítés, merülés technika) hallotok érdekes és hasznos információkat. Ezek ismertetése után, rövid feleletválasztós tesztet kell megoldanotok.

A tanfolyam uszodai részében először a statikus levegővisszatartást gyakoroljátok, amely során a cél, hogy megértsétek a relaxáció fontosságát, illetve, hogy megismerkedjetek a levegővisszatartás során megjelenő ingerekkel.

Mindezek után térünk rá a víz alatti úszástechnikára, a merülés biztosítására és a mentési gyakorlatokra, amelyek sikeres bemutatásával és a tanfolyamhoz tartozó követelmények teljesítésével nemzetközileg elismert medencés szabadtüdős búvárkártyát kaptok.

Helyszín

A Veszprémi Sportuszoda kiváló adottságokkal rendelkezik, szabadtüdős búvártanfolyamoknak vagy akár medencés versenyek lebonyolítására. A szabadtüdős versenyszámoknak megfelelően a sportuszodában megtalálható egy kis méretű tanmedence, ami a 30°C hőmérsékletével optimális a statikus levegővisszatartáshoz. A 25, illetve 50m-es medencékben a dinamikus kategóriák gyakorlására is van lehetőség. 

A helyszín megközelítése igen egyszerű, így a Budapesttől távolabb élőknek is alkalmas lehet, hogy kipróbálhassák magukat ebben a sportban.

A medencés szabadtüdős búvártanfolyam helyszíne

Miért érdemes szabadtüdős búvártanfolyamot végezni

A szabadtüdős búvárkodás egyszerűnek tűnhet, hiszen csak egy nagy levegőt kell venni, amivel a víz alá megyünk – gondolják ezt sokan. Azonban ez nem elegendő, megfelelő ismeretekkel kell rendelkezni a biztonságról, a fiziológiáról és a merülés technikáról. A tanfolyamon való részvétel számos okból lehet rendkívül hasznos:

Biztonság

Tudnotok kell, hogy a megfelelő technikák, biztonsági protokollok elsajátítása, valamint a szabadtüdős búvárkodás fiziológiájának megértése nélkülözhetetlen a biztonságotok és jólétetek szempontjából. A képzés során megtanuljátok az alapvető készségeket, mint például a lélegzet visszatartás technikáit, az egyenlítést a nagyobb mélységeken, valamint a lehetséges kockázatokat és vészhelyzeteket kezelni. Ez a tudás lehetővé teszi, hogy felelősségteljesen és biztonságosan élvezhessétek a búvárkodást.

Készségfejlesztés

A szabadtüdős búvártanfolyamon az oktató segítségével fejleszthetitek a technikátokat és teljesítményed a vízben. Különböző gyakorlatokkal megtanuljátok, hogy hogyan növeld a lélegzet visszatartó képességet, javítsd az úszásotokat, és fejleszteni a fül- és melléküreg-kiegyenlítés hatékonyságát a nagyobb mélységeken. Ezek a készségek lehetővé teszik, hogy magabiztosabban és könnyedebben fedezd fel a víz alatti világot.

Fiziológia és tudatosság

A szabadtüdős búvártanfolyamon való részvétel során megértitek a szabadtüdős merülés fiziológiai vonatkozásait is. Megtanuljátok, hogyan befolyásolja a víznyomás, a felhajtóerő és a lélegzetvisszatartás a testet. Ez a tapasztalat segít felismerni és kezelni az oxigénhiány (hipoxia) és a hiperventilláció jeleit, ezáltal biztonságosabban búvárkodhattok. Emellett megtanítunk arra, hogyan figyeljetek a testetekre, hogyan ismerd fel határaitokat és kerüljétek el azok túllépését.

Magabiztosság és személyes fejlődés

Egy szabadtüdős búvártanfolyamon való részvétel személyiség fejlesztő élmény is egyben. Ahogy tanultok és legyőzitek a kihívásokat, úgy növekszik a képességeitekbe vetett hitetek. A szabadtüdős búvárkodás mentális koncentrációt, fegyelmet és önuralmat igényel, amelyek javítják az önismeretet és hozzájárulnak személyes fejlődéshez. A tanfolyam lehetőséget nyújthat arra is, hogy kapcsolatot teremts hasonló gondolkodású emberekkel, akik szintén érdeklődnek a víz alatti világ felfedezése iránt.Bővebben a szabadtüdős búvártanfolyamokról

Hogyan tovább

Ha elvégeztétek a medencés szabadtüdős tanfolyamot, akkor a megszerzett kártyával csatlakozhattok szabadtüdős egyesületek medencés edzéseire vagy hasonló képesítéssel rendelkező merülőtárssal is gyakorolhattok. Rendszeres edzéshez kérheted oktatóink segítségét a feladatok összeállításához.A coaching részleteiről itt olvashatsz bővebben Ha a mélységi merülést is szeretnétek kipróbálni akkor a tanfolyam nyílt vízi feladatait és követelményeit is teljesítenetek kell. Csak ezt követően van lehetőségetek edzőtáborokon, mélymerüléses programokon (Y-40, DeepSpot) is részt venni.

Ha kedvet kaptatok, valamelyik programunkhoz való csatlakozásra, akkor a részleteket megtaláljátok az események között.

Dahab: A szabadtüdős búvárkodás központja

Dahab: A szabadtüdős búvárkodás központja

Egyiptomban a Sinai-félsziget délkeleti partján található Dahab városa, amely megérdemelten vívta ki hírnevét a szabadtüdős búvárkodás szerelmeseinek paradicsomaként. Kristálytiszta vizeivel, változatos tengeri élővilágával és nyugodt atmoszférájával, Dahab...

Szabadtüdős búvárversenyt rendeztünk Veszprémben!

Szabadtüdős búvárversenyt rendeztünk Veszprémben!

2023. április 22-én, lezajlott a Veszprémi Sportuszodában a sok év után újjáalakult AIDA HUNGARY szervezésében és az APNEAHUB szponzorálásával az idei első nyílt szabadtüdős búvár verseny. A szabadtüdős búvárverseny részletes leírását itt találod! Újraindult az AIDA...

en_GB