MARCI

Sporttudományok doktora
AIDA oktató
AIDA Youth oktató
Molchanovs W3 oktató
Versenyző, Coach
23x Magyar rekordtartó
5x Magyar bajnok
Az AIDA Hungary elnöke

DR. BAGÓ MARCELL

Több, mint 8 percig bírom egy levegővel a víz alatt

A legtöbben a nagy kékség című filmre hivatkoznak, ha arról kérdezik őket, hogyan vagy miért kezdték el ezt a sportot.  A filmet ugyan én is láttam, de nálam teljesen más késztetésből kezdődött a történet.

PhD hallgatóként megnyertem egy ösztöndíjpályázatot, melynek keretei között a szabadtüdős merülés fiziológiai hátterét kezdtem el vizsgálni. Mint minden rendes kutató kezdetben saját magamon kísérleteztem. Először egy lavórban gyakoroltam a statikus apneát, majd a radiológián ultrahang és MR vizsgálat közben. A kísérlet végén a mért adatok megerősítették, hogy az adottságok megvannak így beiratkoztam egy tanfolyamra és elkezdtem rendszeresen edzeni.

Már az első hónapokban éreztem, hogy gyorsan fejlődöm és egyre hosszabban tudok a víz alatt maradni. Csak idő kérdése volt, hogy megtaláljam az akkori magyar eredményeket. A számokat látva meglepetés volt, hogy nem sokkal különböztek az edzésen elért eredményeimtől. Közel 1.5 év után ez új lendületet és motivációt adott.

Eredményeim

  • 2018-ban részt vettem az első versenyen, ahol 2 érmet is szereztem újonc kategóriában. Azóta folyamatosan járok versenyekre.
  • Az első magyar rekordot 2019 elején (DYN – Dynamic Apnea) sikerült megdönteni.
  • Azóta az elmúlt 3 évben összesen 19 alkalommal állítottam fel új nemzeti rekordot a különböző apnea versenyszámokban.
  • A 2021-ben elért versenyeredményeim alapján a nemzetközi AIDA ranglista 10. helyére kerültem összesítésben. Ebben az évben megkaptam az év apnea sportolója címet is a Magyar Búvár Szakszövetségtől.
  • Az első oktatói fokozatot 2020-ban szereztem meg és azóta folyamatosan tartok kezdő és haladó szinten oktatásokat, edzőtáborokat, edzéseket, valamint egyéni coachingot is.
  • 2022-ben megkaptam a Sporttudományok doktora címet a részben szabadtüdős búvárkodás területén elért kutatási eredményeim alapján. Azóta is folyamatosan nyomonkövetem a témában megjelenő tudományos publikációkat.

A legújabb edzésmódszerek alkalmazásán túl célom, hogy saját vizsgálatokkal, mérésekkel és fejlesztésekkel is segítsem a sportág fejlődését. A tanfolyamokon és edzéseken többek között ezeket a tapasztalatokat szeretném továbbadni.

A LEGEK

Egy levegővétellel rengeteg mindent el lehet érni

8:07

leghosszabb levegővissztartás.

191 m

leghosszabb leúszott táv

86 m

legmélyebb elért pont

leghosszabb levegővissztartás

191 m

leghosszabb leúszott táv

83 m

legmélyebb elért pont

hu_HU