Dr. Bagó Marcell
MARCI
Sporttudományok doktora
AIDA oktató
AIDA Youth oktató
Molchanovs W3 oktató
Versenyző, Coach
23x Magyar rekordtartó
5x Magyar bajnok
Az AIDA Hungary elnöke
DR. BAGÓ MARCELL
Több, mint 8 percig bírom egy levegővel a víz alatt
A legtöbben a nagy kékség című filmre hivatkoznak, ha arról kérdezik őket, hogyan vagy miért kezdték el ezt a sportot. A filmet ugyan én is láttam, de nálam teljesen más késztetésből kezdődött a történet.
PhD hallgatóként megnyertem egy ösztöndíjpályázatot, melynek keretei között a szabadtüdős merülés fiziológiai hátterét kezdtem el vizsgálni. Mint minden rendes kutató kezdetben saját magamon kísérleteztem. Először egy lavórban gyakoroltam a statikus apneát, majd a radiológián ultrahang és MR vizsgálat közben. A kísérlet végén a mért adatok megerősítették, hogy az adottságok megvannak így beiratkoztam egy tanfolyamra és elkezdtem rendszeresen edzeni.
Már az első hónapokban éreztem, hogy gyorsan fejlődöm és egyre hosszabban tudok a víz alatt maradni. Csak idő kérdése volt, hogy megtaláljam az akkori magyar eredményeket. A számokat látva meglepetés volt, hogy nem sokkal különböztek az edzésen elért eredményeimtől. Közel 1.5 év után ez új lendületet és motivációt adott.
Eredményeim
- 2018-ban részt vettem az első versenyen, ahol 2 érmet is szereztem újonc kategóriában. Azóta folyamatosan járok versenyekre.
- Az első magyar rekordot 2019 elején (DYN – Dynamic Apnea) sikerült megdönteni.
- Azóta az elmúlt 3 évben összesen 19 alkalommal állítottam fel új nemzeti rekordot a különböző apnea versenyszámokban.
- A 2021-ben elért versenyeredményeim alapján a nemzetközi AIDA ranglista 10. helyére kerültem összesítésben. Ebben az évben megkaptam az év apnea sportolója címet is a Magyar Búvár Szakszövetségtől.
- Az első oktatói fokozatot 2020-ban szereztem meg és azóta folyamatosan tartok kezdő és haladó szinten oktatásokat, edzőtáborokat, edzéseket, valamint egyéni coachingot is.
- 2022-ben megkaptam a Sporttudományok doktora címet a részben szabadtüdős búvárkodás területén elért kutatási eredményeim alapján. Azóta is folyamatosan nyomonkövetem a témában megjelenő tudományos publikációkat.
A legújabb edzésmódszerek alkalmazásán túl célom, hogy saját vizsgálatokkal, mérésekkel és fejlesztésekkel is segítsem a sportág fejlődését. A tanfolyamokon és edzéseken többek között ezeket a tapasztalatokat szeretném továbbadni.
A LEGEK
Egy levegővétellel rengeteg mindent el lehet érni
8:07
leghosszabb levegővissztartás.
191 m
leghosszabb leúszott táv
86 m
legmélyebb elért pont

-

leghosszabb levegővissztartás
191 m
leghosszabb leúszott táv